Nos igen, csak úgy érdemes!
Törekednünk kell mindig a legjobb teljesítményre, a legpompásabb megoldásokra. No persze itt is, mint mindenben meg kell tudnunk találni a középutat. Sok ember van, aki úgy érzi mindenben tökéletesnek kell lennie. Vagyis úgy érzi, MINDENBEN a legjobbnak kell lennie, ha a legkisebb kritikát kapja, azt azonnal kudarcként értékeli. Nehéz neki barátokat szereznie, és azokat megtartania, mert senki nem tud megfelelni az elvárásainak. Nos, gyakorta mondják, az ilyen emberre maximalista. Persze most megkérdezed, miért volna baj az, ha mindent a legjobban csinálsz? Hiszen ez egy fajta igényességet jelez, ez mozgatja a vágyainkat, és a világgal pont ez a baj, hogy silány stb. „
Nos most akkor egy kicsit mélázzunk el.
Mi is az, hogy maximumot adsz és mi is az, hogy maximalista vagy. A legnagyobb különbség, az, hogy aki a maximumot adja, nos ő kiegyensúlyozott, aki meg maximalista, nos ő nem kiegyensúlyozott ember. Miért? Mert aki a maximumot adja, az önként vállalt belső késztetésből adja, aminek a hátterében a siker áll! Ezt a maximumot ő szabályozza, ő irányítja. Ha eléri a vágyott célt, boldog, elégedett, megtett mindent és érzi, gyarapodik kívülről belülről. Nos erre az állapotra vágynak sokan.
Mi van azokkal, akik maximalisták? Nos ők mindent tökéletesen akarnak megcsinálni. Ezt a maximalizmust nem ők irányítják, ez a könyörtelen mérce irányítja őket! Nem tudnak ellenállni a belső kényszerítő erőnek! Bennük könyörtelen mérce él önmaguk és a világ felé. Ők azok, akik örök elégedetlenek, akiknek soha semmi NEM ELÉG JÓ. A maximalistákat az a tévhit hajtja, hogy soha nem lehet hibázni. Ezért szinte kényszeresen halad előre és előre, és soha nem elégedett azzal, amit talál. Állandósul nála a hiperkritikusság, büntető készenlét. Vagyis ha valami nem sikerül, akkor bizony már záporoznak is a belső gondolatok, amik azt közvetítik NEM VAGY ELÉG JÓ. Ez a készenlét mondatja a házastárssal azt, hogy valamit rosszul csinál a másik .Aki ilyen maximalista, az mind önmagával, mind környezetével szemben kritikus. Ugye ismersz ilyen embert. Neki semmi nem elég jó. Egy életen át mondja a párjának a hibákat, és nem érti, a párja mit nem ért rajta. Miközben a párjának az önbizalma, önbecsülése szépen lassan elfogy és az élete pokollá változik. Gyakran mondják az ilyen embernek, lazíts, de erre képtelen, mert teljesítményben, szabályok terén merevek. Ha valami nem olyan jó, mint kellene akkor nem is adják közzé. Ha egy dolgozat egy ilyen típusú gyermeknél nem ötös, nos az a világ összeomlását jelenti számára. Örömérzése, lazításra való képessége csökkent, az ilyen gyerek éjjel-nappal tanul, panaszkodik, fáj a feje, a gyomra, és sír, ha úgy érzi nem tudott felkészülni! Úgy érzi NEM ÉR SEMMIT!
Mások, és saját elvárásainak túlzottan próbál megfelelni, és úgy érzi, hogy mindezért keményen küzdenie is kell. Nos ugye érthető, mi is a különbség a maximális teljesítmény és a maximalizmus között!
Persze kérdezheted, hogy akkor, ha ez ennyire rossz, akkor miért nem szabadulnak meg tőle az emberek? Nos, mert egyedül nem tudnak! Mert ezek a gondolatok énazonosak, vagyis észre sem veszik az emberek, hogy könyörtelen mércéjük, könyörtelen maximalizmusuk van. Ha ezt a környezet vissza jelzi, akkor, mivel hiperkritikus, ez belőle fakad, képtelen elfogadni, hiszen amit hall az nem elég jó. A szüleinktől kapjuk ezt a sémát, mint olyan sok másikat, kora gyermekkortól kezdődően, és megmerevedik bennünk, majd boldogtalanságot eredményez, és megkeseríti az életünket! Persze tudnod kell, ezért vettem elő ezt a témát, mert sokan szenvedünk ilyen sémáktól, ám szakemberek segítségével, pszichológussal, családállítóval meg lehet szabadulni e nyomasztó, és környezetromboló könyörtelen maximalizmustól.
Sándor
Share on Facebook
